2014. december 21., vasárnap

Hegyközkovácsi, a papmarasztaló falu

Már elharangozták a reggel nyolcat a Bihar községhez tartozó szomszédos faluban, Hegyközkovácsiban. Forró László református lelkipásztor az ablakpárkányra tett virágait öntözi, miközben a házi „testőr”, a sokat tapasztalt komondor körbeszaglász. Kiállom a próbát, mostantól barátnak minősülök. A tiszteletes tizenharmadik éve szolgál az ötszáz lelkes gyülekezetben, ahol családjával együtt otthonra lelt. Már meg is vásárolt egy házhelyet, ahol építkezni fognak.
Hegyközkovácsi vonzó település, innen nem vágyódnak el az emberek, s akik máshonnan házasodnak, azok is többnyire ideköltöznek - írja a biharmegye.ro.
Teljes cikk : biharmegye.ro

A gazdagondosság faluja, Bihar

A Biharon gyakorta átutazónak nem kell megállnia ahhoz, hogy megállapítsa, fejlődő településen halad keresztül. Aki mégis megáll, és falusétára indul, az környezetét tudatosan szépítő, csinosító közösségbe csöppen, ahol az infrastruktúra, az életkörülmények szinte már városiak. Utóbbihoz egy több mandátumot maga mögött tudó, tapasztalt polgármester is szükségeltetett - írja a biharmegye.ro.

Teljes cikk : biharmegye.ro

2014. december 16., kedd

A falu karácsonya Hegyközcsatárban

 
Forrás : Hegyközcsatár Cetariu Facebook

Mikulás Hegyközpályiban

Mikulás Hegyközpályiba látogatott.Nagy örömmel fogadták a Mikulás bácsit a gyerekek,aki sok ajándékot hozott.Könnyű dolga volt,mert hó nem nehezítette a jövetelét.
 
 
 
 
Forrás : Hegyközpályi Paleu Facebook

Hegyközpályi Sport Csarnokban step és Zumba Aerobic edzés

Hegyközpályi Sport Csarnokban step és Zumba Aerobic edzés van. Váradhoz nyolc kilométerre van.Az edzés után falatozhat a Papp Éteremben a pályi tó mellett.Fotók az edzésem készültek.
 

 
 
 
 
 
 
Forrás : Hegyközpályi Paleu Facebook

Hegyközpályi női kézilabda csapata nyerte az LPS kupát Aradon

foto Dan Lazar 
Hegyközpályi  Paleu Facebook oldalán olvashatjuk a jó hírt,mely szerint Hegyközpályi női kézilabda csapata CSC Paleu nyerte az LPS kupát Aradon.Az Arad Online cikkébben olvashatjuk hogy öt csapat nevezett be a tornára.Hegyközpályi mind a négy csapatot megverte és így lett első. Szabó Erika a torna legjobb kapusa lett.Gratulálhatunk a csapatnak'
Forrás : aradon.ro 
 
Fotó Aradon. Forrás : Hegyközpályi Paleu Facebook - Nicoleta Novak

Győztes csapat Papp György elnökkel.Forrás : Nicoleta Novak

Csapat : Ioana Padureanu Patricia Nagy Laura Copacian-Haiduc Dana Cristina Verzea Daniela Dana Gal Cecilia Krisztina Szarka Rogozsinszki Szabo Erika Eva Szilagyi Kinga Pensiunea Casa Bucatarului Langmar Kinga Hadi Katalin Nicoleta Novak.
Forrás : Nicoleta Novak Facebook

Ajándék az 50. házassági évfordulóikat ünneplő házasoknak

Az 50. házassági évfordulóikat ünneplő házasokat ajándékozott meg ma (2014. december 12.) a Hegyközcsatár Községi Hivatal. Sajnos az idő közben elhunytak családtagjaiknak őszinte részvétünket fejeztük ki - olvasható Hegyközcsatár Cetariu Facebook albumban.Dicsérni lehet Hegyközcsatár vezetősségét a szép gesztusért.Mi a hosszú házasság titka?Kérdezze meg az érintetteket ,mert tudnak valamit amit sokan nem.

Mikulás Hegyközcsatárban

 
Mikulás Hegyközcsatárba látogatott 2014-ben is.A gyerekek örömére sok ajándékot hozott.Ki volt a Mikulás?Nagy a rejtély,mert a ruha és a szakáll miatt nehéz felismerni.Könnyű dolga volt,mert nálunk egyáltalán nem volt hó.Nézze meg a teljes albumot ' 
  

Fogorvosi rendelő Hegyközcsatárban

 
Forrás : Hegyközcsatár Cetariu Facebook

2014. december 7., vasárnap

Borbély Gábor partiumi helytörténész

Borbély Gábor helytörténész emlékére ajánlották a Bihari Hegyköz I. kötetét az írók.Ki volt Borbély Gábor ? Partiumi helytörténész (1948–2009).Dukrét Géza írja Borbély Gáborról :
borbely 
 Borbély Gábor.Forrás : erdelyigyopar.ro


61 éves korában elhunyt Borbély Gábor, az Érmellék polihisztora.
1948. augusztus 2-án született Biharfélegyházán. Iskoláit szülőfalujában és Nagyváradon végezte. 1971-ben oklevelet szerzett a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán. Ezt követően a Sinteza vegyipari üzemnél dolgozott 1999-ig, nyugdíjazásáig.
Már fiatal korától kezdve foglalkozott a népi kultúrával. Tanulmányozta a népszokásokat, kutatta az érmelléki falvak helytörténetét, foglalkozott a települések épített örökségével, mindenütt felhívva a figyelmet a műemlékvédelemre.
Két évvel ezelőtt fejeztük be közösen a magyarországi kiadás előtt álló Bihar megye kastélylexikonát. Az idén jelent meg több évtizedes kutatómunkájának gyümölcse, a Szőlő és bor az Érmelléken című helytörténeti és néprajzi kötete, amelyben oly nagy szeretettel és tisztelettel ír az ottani emberek életéről, szokásairól, népművészetéről. Klasszikus példáját nyújtja annak, hogyan kell ismertetni és megszerettetni épített örökségünket. Már szinte elkészítette szülőfalujának, Biharfélegyházának monográfiáját is és előkészítette újabb kötetének megírását, a fekete-Körös-völgyi magyarság történetét. Sajnos ezek befejezését súlyos betegsége megakadályozta.
Meg kell említeni, hogy nem csak Nagyvárad és az Érmellék, de egész Erdély kitűnő ismerője volt. Számos kirándulócsoportot vezetett, főleg a határon túlról, Erdély történelmi városain és hegyein át, részletesen ismertetve azok műemlékeit és hagyományait. 1991-ben tagja volt annak a nagyváradi küldöttségnek Gyergyószárhegyen, ahol újraalapították az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Ugyanakkor alapító tagja volt 1991-ben az EKE Bihar Megyei Osztályának. Ezt követően segített letenni a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság alapjait. ő volt mindkét egyesület szürke eminenciása. Ott segített, ahol tudott, de nem vállalt el semmilyen felkínált funkciót. Nyugodtan állíthatjuk, hogy hatalmas tudásánál talán csak a szerénysége volt nagyobb. Munkájának elismeréseként 2006-ban megkapta a Fényes Elek-díjat.
2009. szeptember 6-án hunyt el. Halála mélyen megrendített bennünket, óriási űrt hagyott maga után. Nagy veszteség érte a néprajzi és a helytörténész társadalmat. Sokoldalú tudásával és szerénységével példaképül szolgál mindannyiunk számára.
Nyugodj békében, drága barátunk. Szívünkben mindig élni fogsz!
Teljes cikk : erdelyigyopar.ro  

Péter I. Zoltán az egyik cikkében lebúcsúzott Borbély Gábortól a varad.ro-n. 

Borbély Gábor, Csernák Béla: Bihar
Az egyik műve Bihar község történetéről szól a Partiumi füzetek sorozatban.Bővebb információ : antikvarium.hu 

Borbély Gábor munkásságáról olvashat az udvardy.adatbank.transindex.ro-n '

Kötet a Bihari Hegyközről

 
Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégium kiadta az első kötetét a Bihari Hegyközről a Határontúli Település- és Régiókutatási Program keretében.A kötet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület valamint a Debreceni Életfa – Egyesület a Magyar Nemzet Kultúrájáért szakmai támogatásával készült.Olvasható pdf. formátumban a hatvaniszakkoli.hu-n '

Az előszóban olvashatjuk a kötet megírásának a hátterét.Mi, akik a Bihari Hegyközben élünk vagy éltünk csak dicsérni tudjuk a kötet kiadását , várva az újabb kötetek megjelenését. Az előszóban olvashatjuk a következőket :
"Közel tíz évvel ezelőtt, 2004. május 1-jén − Magyarország Európai Uniós
csatlakozásának napján − a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának
tucatnyi diákja és oktatója az országhatárt Érmihályfalvánál
átlépve kelet felé tartott. Úti célunk nem a kedvelt és a már sokunk számára
jól ismert belső Erdély és a Székelyföld, hanem a közeli, de talán kevésbé
feltárt Partium területe volt. A látogatásra a Szakkollégium akkoriban
induló határon túli Település- és Régiókutatási Programjának részeként
került sor, amelyet a tehetségműhely akkori vezetője, Veliky János kezdeményezett,
majd állított pályára.Az egy évtizede az Érmellék megismerésével elindított „vállalkozás”az utóbbi években Bujalos István vezetése alatt újabb irányt vett és kiegészült a szomszédos kisrégió, a Bihari Hegyköz kutatásával. A korábbi módszerekkel fogtunk hozzá az anyaggyűjtéshez és annak feldolgozásához.
Munkánk eredményeit ebben a kötetben tárjuk az érdeklődő közönség elé."

Tartalom
Előszó...................................................................................................................................... 9
Csűry István
Hegyközi lettem én is ....................................................................................................11
Szendrei Ákos
A Bihari Hegyköz történetének vázlata................................................................15
Szilágyi Ferenc
A Bihari Hegyköz községeinek társadalomföldrajzi arculata......................54
Emődi Tamás
Hegyközszentimre..........................................................................................................84
Forró László
Hegyközkovácsi ...............................................................................................................96
Kiss Magdaléna
A Kösmő/Küsmöd víznév etimológiai vizsgálata..........................................103
Kulcsár Balázs–Csomós György
Lokális megújuló energiatermelés és energiatranszfer a bihari
határrégióban ................................................................................................................108
Veres Péter–Ditrói Tamás–Bogdándi Virág–
Búzás Eszter Bíborka–Bihari Zsolt
Hegyközkovácsi felszín alatti vizeinek hidrokémiai vizsgálata..............131

2014. december 5., péntek

Szilveszter a Papp Étteremben.

 
Forrás : facebook.com

Töltse velünk az év utolsó estéjét a hegyközpályi Papp Étteremben, ahol a számos finomság mellett a kitűnő hangulatról a Koktél Zenekar gondoskodik! A menü ára: 165 lej. Informació és asztalfoglalás a 0733–050–430 telefonszámon. Mindenkit szeretettel várnak!
Forrás : Bihari Napló pressdisplay.com
 
Forrás : Papp Étterem Facebook 

Útvonal 

2014. december 2., kedd

Hegyköztótteleki Római Katolikus Egyházközség kórusa a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye által szervezett kórusok találkozóján

  
Forrás: varad.org

A Hegyköztótteleki Római Katolikus Egyházközség kórusa nagy sikerrel vett részt szombaton, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye által szervezett kórusok találkozóján - írja Tóth Zsigmond a Facebook oldalán.
Cikk,fotó : varad.org


Ki volt a Mikulásom? Mi a Mikulás eredete?

 
Saint Nicholas, Mikulás ábrázolás 1810-ből.Forrás: hu.wikipedia.org
Gyermekkorom egyik legszebb élménye volt évekig a Mikulás,aki ajándékokat hozott ,a kipucolt, kibokszolt csizmámba tette.Olykor még a csilingelő hangokat is hallottam,de nem mertem kimenni , nehogy megzavarjam  a Mikulást.Nagy volt az örömöm,mert olyan ajándékokat hozott, melyet megírtam neki.

A kíváncsiságom nagy volt,mert szerettem volna ha egyszer láthatnám a Mikulást.Meglestem. Ki volt a Mikulás?Nagy meglepetésemre nem volt más mint a nagyapám.Elsírtam magam,mert nagyon csalódtam.Nem lehetett megvigasztalni . Soha többet nem hittem a Mikulásba.Nagyon rosszul esett az átverés,de ezt teszik mindenhol a világon ahol a gyerekek várják a Mikulást.

Mi az eredete a Mikulásnak? "Wikipédián ezt olvashatjuk : Szent Miklós története és hagyománya a Legenda aurea-ban fennmaradt legendakincsből épült fel. A szent legendája szerint a püspök városában egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós a myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába." Teljes cikk : hu.wikipedia.org

Id. Csatáry János sarkadi várkapitány csatári volt?


 Forrás :hegykozcsatar.lapunk.hu

Orendt Mihály nagyon érdekes cikket írt Id. Csatáry János sarkadi várkapitányról,aki lehet csatári volt.A cikkből ezt tudhatjuk meg : "Születési helye máig ismeretlen - a történészek és a kutatók eredetileg a Békés városától délre, a Fehér- és a Fekete-Körös között fekvő egykori Csatárhoz kötötték, mely település még a 17. század közepén is fennállt. Azért ragaszkodtak e helyhez, mert ez a település volt Sarkadhoz a legközelebb és megegyezett a kapitány családnevével is. Ezt a kötődést később a 19. században megcáfolták a Bihar megyében – konkrétan a ma Hajdú Biharban, Debrecen levéltárában - fellelhető Csatáry iratok, melyekből egyértelműen és többször is a ma Romániában, Nagyvárad mellett található Hegyközcsatárra utaló megjegyzéseket találunk." 

A cikkből több információt olvashatunk Hegyközcsatárról és a Csatáry családról.Orendt Mihály Bihar-kutató ismét bebizonyította hogy nagyon szereti a szülőföldjét és újabb kutatásai által egyre többet tudunk meg a Bihari Hegyközről.

Teljes cikk : hegykozcsatar.lapunk.hu

2014. november 19., szerda

Szüret a Hegyközön

 
Bár régebben október végén szedték a szőlőt, manapság a klímaváltozás miatt már szeptember közepén elkezdik a szüretelést. A szőlő ilyenkor már édes, mint a méz, szállják is a darazsak, s ha az ember nem elég óvatos, a fürttel együtt egy-egy darázsba is belemarkol. Alulírott még sohasem vett részt szüreten, ezért nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Németiék engem is meghívtak szőlőt szedni.
Teljes cikk : biharmegye.ro

2014. november 18., kedd

Szavazási körkép a hegyközi településekről

 

Tegnap bejártuk a Hegyköz néhány települését, hogy körképet készítsünk olvasóinknak az államfőválasztás második fordulójáról. Zökkenőmentesen, gond nélkül zajlott a voksolás - írja a Bihari Napló.

HEGYKÖZCSATÁR
A hegyközcsatári választók csendben járultak a kultúrház épületében felállított urnához, itt is a délelőtti órákban, templomozás előtt és után voltak többen szavazni. Most kevesebben járultak az urnák elé, és éltek a szabad választás jogával, mint máskor, tudtuk meg a szavazókörzet elnökétől, de nagyon sok olyan személy szerepel a listán, aki már rég elköltözött a faluból más településre vagy éppen külföldre, de a bejelentett állandó lakhelye ide szól, ennek köszönhetően az arány is rosszabb az átlagnál. TÓTTELEK A tóttelekiek most is, mint máskor, nagy létszámban járultak az urnához. Annak ellenére, hogy a falut sajnos az elöregedés jellemzi, az idős személyek öntudatosan elmentek, és letették voksukat a jelöltjeikre. SÍTER A síteriek sem akartak lemaradni a tóttelekiektől, hiszen itt is a szavazásra jogosult személyek 16 óráig elég nagy számban járultak az urnákhoz. A síteriek mindig is öntudatosak voltak, és elmentek szavazni, ezt bizonyítja Magyari János nyugdíjas patkolókovács vallomása is, aki szerint „azért jöttem szavazni, mert ez egy törvény által biztosított jogom, amellyel eddig mindig is éltem, mert azt szeretném, ha végre jobbra fordulna a fiatalok sorsa” – mondta Magyari János síteri lakos. SÍTERVÖLGY A községhez tartozó egyetlen többségi nemzet lakta településen 16 óráig, amikor ott jártunk, már többen voltak szavazni, mint két héttel ezelőtt, hiszen akkor összesen 92 szavazott a 197-ből, míg vasárnap már eddig 108-an, tudtuk meg a szavazóbiztosoktól. 

A Hegyközcsatár község falvaiban lévő szavazókörzetekben eseménymentesen zajlottak le a választások, a szavazóbiztosok szerint sokan voltak szavazni más településről, akik éppen baráti vagy családi látogatáson vettek részt a hegyköz falvaiban. HEGYKÖZPÁLYI „A községben késő délutánig zökkenőmentesen zajlottak le a választások, sajnos a vártnál kevesebben jöttek el, és éltek a lehetőséggel” – mondta Somogyi Lajos, Hegyközpályi polgármestere. Sokan eljöttek szavazni a településhez tartozó új lakónegyedben élők közül. HEGYKÖZÚJLAK Itt viszonylag nagyobb volt a részvétel a két héttel ezelőttinél a délutáni órákhoz viszonyítva. A korosztályi részvétel vegyes, hiszen a második és harmadik generáció mellett szép számban voltak jelen a fiatalok is. HEGYKÖZSZÁLDOBÁGY A faluban közepesnek minősíthető a részvétel a szavazóbiztosok szerint, zökkenőmentesen zajlottak az események, nagy tolongás nem volt, viszont az emberek folyamatosan járultak az urnához.  

Forrás : pressdisplay.com

 


Petri József , Hegyközcsatár szülöttje

 Petri József.Fotó : Tóth Zsigmond

Petri József nyugalmazott fogtechnikusról lehet sokan nem tudják,hogy börtönben volt több évig. Petri Józsefet mint nagyon jó fogtechnikusnak ismertem.Eddig nem tudtam hogy az egykori SZVISZ-csoportnak volt a tagja.Letartóztatták és öt év börtönre ítélték.2008-ban a hegyközcsatári református templomban számolt be az életéről.Csak dicséretet érdemel Petri József nyugalmazott fogtechnikus ,Hegyközcsatár szülöttje '

Idézet a cikkből : “…Mint hegyközcsatár szülöttje bátran vállaltam és vállalom mindazt amit tettem, nem akarok úgy elmenni, kilépni a történelemből, hogy ne tudjátok meg rólam az igazságot, nekem ezért nincs szégyenleni valóm. A börtönben eltöltött évek megtanítottak  becsületességre, hitre és szeretetre, mert azok a  reformátusok és más vallású lelkipásztorok, akik ott voltak velünk gyerekekkel erre tanítottak bennünket és ez végig kísérte egész életemet, amire büszke vagyok és mindezek ellenére megtudtam maradni embernek …”- mondta Petri József.

Olvassa el a teljes cikket a hegykozcsatar.lapunk.hu - n '

Hegyközcsatár mint gyöngyszem

Orendt Mihály két részes videót készített Hegyközcsatárról.Használja a "gyöngyszem" kifejezést,a szülőföldjére. Orendt Mihály mintegy száz kilométerre lakik a szülőföldjétől,de a szeretete Hegyközcsatár iránt változatlan.A két videóban több információt közöl Hegyközcsatárról.

2014. november 1., szombat

Hallowen milyen ünnep ?

Pumpkin projection.jpg 
A halloween szimbóluma, a töklámpás (Jack-o'-lantern).Forrás : hu.wikipedia.org

Mindenszentekről és a Halottak napjáról szinte mindenkinek a temető jut eszébe,mert ezekben a napokban nagyon sokan mennek virággal,gyertyával,mécsessel a rendbe tett temetőbe szerettei sírjához. A Bihari Hegyközben is hasonló a szokás.A Mindenszentek ünnepéről bővebben olvashat a hu.wikipedia.org-n , Halottak napjáról a hu.wikipedia.org-n. 


 Gyermekkoromban szokás volt ősszel a kivájt tökbe helyezni gyertyát vagy mécsest,mely messze világított este és félelemmel töltött el bennünket.Az utóbbi években nagyon elterjedt a Hallowen ünnepe.Eddig szinte ismeretlen ünnep volt a számunkra.Az új ünnepnek leginkább a kereskedők örvendenek,akik nagy hasznot tesznek zsebre a Hallowen és más ünnepekkor. Hallowen milyen ünnep? Röviden összefoglalva: "halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep".

Mit olvashatunk a Wikipedián?" Az ünnep őse a pogány kelta boszorkányokkísértetek és egyéb démonok ünnepe a samhain volt október 31-én, amely egy kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach(en) kultuszában gyökerezik. A május 1-jeibeltane ünnep az október 31-ei samhain ünnep „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette, amin emberáldozatokat is bemutattak a druidák.kereszténység terjedésével az ókerkeresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították az ősi szokások betiltása helyett. Így a egykori kelta halottkultuszhoz kapcsolódó téli napforduló időpontjában megtartott pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. Gergely pápa a 800-as években „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapját november 1-re helyezte át"
Teljes cikk : hu.wikipedia.org
További információk : edenkert.hu

2014. október 29., szerda

Milyen volt a szüreti bál Biharon?

  









 Fotó : Tóth Zsigmond

Évek óta nagy hagyománya van a szüreti bálnak Biharon.A szüreti bált az új újonnan felújított kultúrházban tartották meg.19 népviseletbe öltözött pár indult el hívogatni a község lakosait és később Hegyközkovácsiba értek.Milyen volt a szüreti bál Biharon? Olvassa el Tóth Zsigmond cikkét a hegykozcsatar.lapunk.hu-n '

Hogyan alakult meg Hegyköztótteleken a "kollektíva vagy társulás"

  















Fotó : Homonnai Gábor

 Hogyan alakult meg Hegyköztótteleken a "kollektíva vagy társulás"? Homonnai Gábor cikkéből és összeállításából képet tudunk alkotni.Miért ment rosszul Hegyköztótteleken a szervezés és a belépés? A cikk írója jól fogalmaz : "nem voltak vevők".Komoly pártmunka kellett ahhoz,hogy meggyőzzék a tóttelekieket a belépésre.

A cikkben olvashatunk arról ,hogy mit írtak az újságokban a tótteleki társulásról.A Fákyla napilap két cikket közölt,melyben először leírták a szervezés nehézségeit,de a második cikkben örömmel számolnak be a Tesvériség nevű társulás megalakulásáról 1957 december 1-én.

Külön érdekesség lehet a cikkekben szereplő nevek.Alapos agitációs munka folyt Hegyköztótteleken a kollektíva megalakulásáért.Az idősek akik átélték a kollektivizálást többet tudnának mesélni.Talán az idő begyógyítja a "sebeket".

Teljes cikket elolvashatja a hegykozcsatar.lapunk.hu-n '


2014. október 24., péntek

Milyen volt a a Siteri Gesztenyefesztivál ?

Milyen volt a a Siteri Gesztenyefesztivál ? Összefoglalva : nagyon sikeres volt ' Sajnálhatják  akik nem voltak a Siteri Gesztenyefesztiválon.Tóth Zsigmond helyi tudósító ezt írja a beszámolójában melyet olvashat a hegykozcsatar.lapunk.hu-n :
"Fergeteges bulinak voltak részesei azok, akik szombaton, október 18-án ott voltak Siterben a gesztenyefesztiválon.
      
 
Már a beharangozóból sejteni lehetett, hogy az idei siteri gesztenyefesztivál rendezői hatalmas bulit szerveznek, hiszen a helyi óvodások, iskolások és kulturális csoportok mellett magyarországi sztárokat sorakoztattak fel, de nem maradt el a már hagyományos palacsintasütő verseny sem."




Fotó : Tóth Zsigmond 

Ha elolvassa Tóth Zsigmond cikkét és megnézi az albumot képet kaphat milyen volt a Siteri Gesztenyefesztivál.Dicséret illeti a szervezőket,mert mindent megtettek a közönség szórakoztatásáért. Részt vett Király Viktor,aki betartotta az ígéretét és fellépett a rajongók nagy örömére.A többi sztárvendégek is kitettek magukért.Lehet a jövő évi Gesztenyefesztiválra is készülni?Reméljük igen és lesz 2015-ben gesztenye Siterben.

Fotó : Tóth Zsigmond

2014. október 20., hétfő

Nagyvárad turistái Biharföldváron

 
Turulmadár a bihari földváron.Forrás : Borovszky
Nagyon érdekes cikket olvashatunk 1911 végén a Biharföldvárra tett kirándulásról.Ezt olvashatjuk:
A nagyváradi prem. főgimn. Testgyakorló Körének turisztikai szakosztálya 1911 november 1-én Földházy Mihály tornatanár és Jászay Károly vezetése alatt Biharföldvárra rendezte kirándulását.

Megtekinthettük Méz Marót bolgár fejedelem ősi fészkét, amely nagy, hatalmas négyszögletü teret foglal el. Hatalmas földsáncok övezik. Később a törökök, majd Rákóczi hires katonáinak lett a menedékvára.

A kellő középen emelkedik egy mesterséges dombhányáson egy kőoszlop tetején a szájában kardot tartó turulmadár. Az emlékmü egyik oldalán, bizony már nehezen olvasható betükkel, egy hő ima száll a Mindenhatóhoz az ország boldogságáért:

Magyarok Istene
Hallgasd meg imánkat…

Míg a másik oldalon a szobor felállitási ideje van adva:
A magyarok ezredéves
Bejövetelének emlékére
1896.
Teljes cikk : huszadikszazad.hu

Lakossági fórumot tartottak Hegyközcsatárban

 

Október 16-án, csütörtökön délután az egyházak képviselőivel, őstermelőkkel, kisvállalkozókkal és az ifjúság képviselőivel találkozott Biró Rozália szenátor Hegyközcsatárban - írja a Bihari Napló.

Azokat a legégetőbb gondokat mutatták be a lakosok a szenátornak, mellyel nap mint nap szembesülnek, éspedig az őstermelők és kisválallkozók működését jelentős mértékben akadályozó adó- és illetékrendszerről, illetve bürokráciáról beszéltek. A kistermelő áruértékesítési nehézségeit, illetve a mezőgazdasági földterületek megdolgozásának nehézségeit emelték ki problémaként a résztvevők. Szinte lehetetlen Nagyvárad piacain a viszonteladók, a bevásárlóközpontok kínálata mellett értékesíteni a termékeiket, hangzott el. Vitályos Barna polgármester a probléma megoldásaként említette azt a lehetőséget, melyet önkormányzati szinten szeretnének megvalósítani: begyűjtőés tárolóközpont létrehozását a termékek számára. Ezt követően a termékeket nagyobb mennyiségben üzletláncokban lehet majd értékesíteni.
Teljes cikk : pressdisplay.com

2014. október 16., csütörtök

A Bihari Hegyközben kivágják az erdőket ?

 
Illusztráció.Forrás : szabadsag.ro

Az egész országot megrendítette az elmúlt napokban a hír,mely szerint az egyik bűnözői csoport illegálisan 90.000 hektárt erdőt vissza szolgáltatott nem jogos tulajdonosoknak.Az erdők többségét már kivágták.A statisztika szerint 1990-es szinthez képest szinte a felére csökkent az erdők területe Romániában.

Mi a helyzet az erdőkivágásokkal vagy ritkításokkal a Bihari Hegyközben?Nem tudom,mert nem élek ott.Ritkán járok a Bihari Hegyközbe,de mintha nem volna nagy erdőkivágás és ritkítás.Nekem úgy tűnik,hogy az erdők többsége megmaradt.Ügyesen leplezik?Nem tudom.

Az illegális erdővisszaadás statisztikában Bihar megye is szerepel.Kérdésem : Érintett a Bihari Hegyköz is az ügyben?Nem tudom.Ahogyan a pályi tó majdnem teljesen eltűnt,úgy az erdők is eltűnhetnek.A veszély megvan,de bízom a vezetőkben és a hegyköziekben kik őrködnek az erdők felett.

Erdőritkítás  mindég volt és lesz.Ha Hegyközcsatárt veszem példának azt tudom,hogy a  második világháború előtt az erdő a régi temetőig volt.Az erdőritkítás által jelentősen csökkent a csatári erdő területe az elvtársak uralma alatt.Vigyáztak az erdő pótlására ,de amikor látható volt milyen kárt okoztak,akkor megszigorították a ritkítást is.Viszonylag megállították az erdő fogyását.

Teszt jelleggel bevezettek egy új módszert Bihar megyében az illegális fakitermelés ellen..Mi a lényege : "Az informatikai alkalmazás a szállítmány elindításakor, annak időpontja (nap, óra, perc, másodperc) alapján egy egyéni kódot generál, amelyet a szállítás ideje alatt ellenőrizni lehet." Teljes cikk : erdon.ro 

A kivágott erdőket nehéz pótolni,de nem lehetetlen.Az új módszer segítség lehet az illegális fakitermelés,az erdőkivágások ellen.A pénz utáni emberi mohóságnem ismer határokat.Minket a természet,az erdő,éllatok védelmére tanítottak.1990 óta megváltozott a világ.Remélem a Bihari Hegyközt nem érinti az illegális fakitermelés veszélye. Maradjon meg úgy ahogyan most néz ki,mert nagyon szép a Bihari Hegyköz '

2014. október 15., szerda

Kézmosás és a zsidók - Miért hasznos a kézmosás?

Az Ebola járványt figyelve olvastam,hogy a járványt hogyan lehet megelőzni : " A rendszeres kézmosást és fertőtlenítést is fontosnak tartják" Teljes cikk : hu.wikipedia.org

 
Kézmosás.Illusztráció.Forrás : nlcafe.hu

A kézmosásról jutott eszembe egy régi történet.Nagyanyám állandóan figyelmeztetett :
- Ha haza jöttél,ha eszel,moss kezet '
Fanyalogva és erőltetve mostam kezet.Sőt átvertem nagyanyámat,mert ha nem ellenőrizte vagy nem látta nem mostam kezet.Nagyanyám említette hogy a zsidó Weisz családtól látta és tanulta. Szomszédok lévén nagyanyám megszokott néhány zsidó szokást,közte a rendszeres kézmosást, melynek nem nagyon örvendtem.Valahogy ellenszenves volt számomra a kézmosás és a zsidók.Ne értsenek félre,mert a Csatárban élő Weisz családról nagyon jó volt a vélemény.Nagyszüleim nehezen tudták feldolgozni a koncentrációs táborban meghalt Weisz családot hiányát,mert nagyon jó kapcsolatban voltak.

Felnőttem és megszoktam a rendszeres kézmosást.Családomban is szokássá vált.Bárhogyan is nézzük a zsidó szokásokat,azok nagyrészt a mai napig hasznosak mindenki számára.A zsidók nagyobbrészt az Ószövetséget törvényeit tartják meg,melyben szigorú szabályok vannak a tisztálkodásra .2 Mózes 30 : 17-21 verseket olvasva a Károli fordításban ezt olvashatjuk :

19
Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat.
20
A mikor a gyülekezet sátorába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak.
21
Kezeiket is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk lesz ez nékik, néki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre.
 
Forrás : online-biblia.ro 
 
Kevés zsidó élt a Bihari Hegyközben. A második világháború  után számuk nagyon megcsappant,mert ha nem jöttek haza a koncentrációs táborokból,később kivándoroltak Izraelbe vagy Amerikába.Miért hasznos a kézmosás?Mert  betegségeket kerülünk el.Mellesleg ma van a Kézmosás Világnapja ,mely azt jelenti a világ fontosnak tartja a kézmosást'